Hold

384400 kilométeres mélységélesség?

Egy projekt tervezésének részeként arra voltam kíváncsi, hogy a gyakorlatban lehetséges-e a Holdat egy földi objektum sziluettjének háttereként használni. Alapvetően két kérdés foglalkoztatott: a területen teljesen kezdőként mennyire bonyolult megtalálni a megfelelő pozíciót a fotó elkészítéséhez, valamint, hogy lehetséges-e, hogy a háttérben lévő Hold, valamint az előtérben lévő földi téma is éles maradjon a képen.

Az első kérdés kapcsán kiderült, hogy a rendelkezésre álló egyszerűbb weboldalak elegendőek ahhoz, hogy mindenfajta előzetes tudás és gyakorlat nélkül is nagyjából jó pozícióban várhassuk a megörökíteni kívánt pillanatot. Én a megfelelő irányban és távolságban lévő potenciális helyek megtalálásához a https://www.mooncalc.org/ oldalt vettem igénybe, majd a Google Street View (Utcakép) segítségével ellenőriztem, hogy az adott helyről nem akadályozza-e majd semmi a megfelelő kilátást. Tapasztalatom alapján ha a választott helyszín környékén lehetőségünk van kicsit mozogni is, akkor jó eséllyel a nem túl precíz előkészítés ellenére sem fogjuk elmulasztani az együttállást. Nyilvánvalóan megfelelő (csillagászati és geográfiai) ismeretek birtokában — pontosabb számításokat végezve — valószínűleg a kisebb mozgások szükségessége is elkerülhető.

Nikon Coolpix P1000 - 2600 mm | ISO 3200 | f/8 | 1/500

Az igazi kérdés azonban az élesség volt, mivel egy gyors kalkuláció azt mutatta, hogy az egymástól átlagosan 384400 kilométerre lévő objektumok ebben a viszonylatban (fókusztávolság, tárgytávolság) nem lehetnek egyszerre élesek. A gyakorlatban a fenti képen látható eredmény született. Az élesség nem tökéletes, de még mindkét elem esetében elfogadható. Mivel a fotóhoz 2600mm-es fókusztávolságra volt szükség, a megvalósításhoz leginkább a Nikon Coolpix P1000 jöhetett szóba, amit a Nikon Magyarországtól kaptam kölcsön. A P1000 elképesztő fókusztávolsága (24–3000 mm) tökéletes volt számomra, azonban a gépen elérhető legkisebb rekesz (f/8) közel sem tekinthető optimálisnak ehhez a speciális feladathoz, mivel jóval kisebb mélységélességet tesz lehetővé, mint a cserélhető objektívekre jellemző f/22-es minimum (melyeknél viszont ez a gyújtótávolság nem érhető el). Összességében azonban a teszt eredményét abszolút ígéretesnek tartom a továbblépéshez, így remélhetőleg érdekesebb témákat is be fogok tudni mutatni a későbbiekben.