Szingapúrban, a 2025-ös FIBA 3x3 Asia Cup fotózása során számos dolog történt öt nap alatt, de a legmélyebb nyomot talán az az egy perc hagyta bennem, amit a Fülöp-szigeteki női válogatottal töltöttem a játékoskijáróban a bronzmeccs bemutatása alatt. És hogy teljesen őszinte legyek, véletlenül keveredtem melléjük… A színfalak mögé igyekeztem, hogy a pályára futó játékosokat még a backstage-ben fotózhassam. De hiába bénáztam, a kapkodásban nem találtam a megnyitást a függönyön… Bár az sem kizárt, hogy annyira az utolsó pillanatban értem oda, hogy szándékosan nem engedtek már be. A kínai csapat már kint állt és csak pár másodperc volt addig, hogy a kamerák rájuk váltsanak. A TV miatt így már vissza sem fordulhattam. Végül a kijáró szélén, a fények mögött rejtőztem el (meglepően jól) a kamerák elől. Lényegében egy-két méterre álltam a másodikként pályára futó Fülöp-szigeteki játékosoktól, akik szerencsére tudomást se vettek rólam.
Három játékost szólítottak, én mégis a negyedikre összpontosítottam. Camille Clarin (#21) a második mérkőzésen szenvedett súlyos térdsérülést, ezért már a Mongólia elleni negyeddöntőn sem lehetett társai segítségére a pályán. A csapat így csere nélkül kényszerült végigcsinálni a 10 perces sprintet. Aki már látott 3x3-as mérkőzést, az pontosan tudja, hogy ez milyen hátrányt jelent. A lányok azonban ha nem is könnyen, de elődöntőbe jutottak. Ragyogtak a mosolyok, potyogtak a könnycseppek, de bennem mégsem ezek a pillanatok maradtak meg leginkább. Következett a Japán elleni elődöntő, de a hihetetlen sebességgel és intenzitással kosárlabdázó japán csapat ellen bármilyen plusz érzelmi töltet kevés lett volna ahhoz, hogy egy kieső csapattagot pótolhasson.
A filippínó csapatnak a bronzmérkőzés már a harmadik csere nélküli meccse volt kevesebb, mint 5 órán belül, az esélyek Kína ellen pedig finoman szólva sem álltak az oldalukon. Mindez a bevonulásnál azonban minimálisan sem érződött; a csapat teljes fókuszban volt, a koncentráció egy tizedmásodpercre sem tört meg. Hihetetlen volt ilyen közelségből látni az érzelmeket, az elszántságot, az emberi kapcsolatokat. Hogy Camille miként élhette meg ezeket a pillanatokat, azt elképzelni sem tudom. A Fülöp-szigeteki szurkolók mérhetetlen rajongását és fanatizmusát viszont kezdem megérteni.
