Nagyon sokáig ragaszkodtam a tükrös gépekhez, sőt, sokáig elképzelhetetlennek tartottam a váltást. Az optikai kereső megkerülhetetlennek tűnt, imádtam a zár hangját, és azt, ahogy a vázat fogva érezni lehet a kioldást. Aztán a Fotoplus addig-addig lobbizott, míg egy szép napon felhívtak a Nikon Magyarországtól, hogy lenne-e kedvem még megjelenés előtt tesztelni a Z 9-et? Nyilván csak költői kérdésnek szánták, mindenki tudta a választ. Az AF képességeitől csak ámuldoztam, és bár hatalmas móka volt a géppel dolgozni, a kereső a kiadás előtti verzióban még nem volt az igazi. Aztán 2.0-ás firmware-rel megjelent a 120Hz-es képfrissítés lehetősége, és ezt a változatot már közel egy hónapon keresztül, éles munkához használva tesztelhettem a legnagyobb sporteseményeken. A sorsom (és a két D5-ösöm sorsa) pedig akkor pecsételődött meg, amikor nagyjából három heti folyamatos munka után, másodgépként használva újra belenéztem a D5 — egyébként imádott és fantasztikus — optikai keresőjébe. Sötétnek, szürkének, fakónak tűnt az, amit soha nem akartam lecserélni. Ahogy visszaértem Magyarországra, meg is rendeltem a két új vázat. Az alábbiakban pedig összegyűjtöttem azokat a számomra leginkább fontos előnyöket, amik az elmúlt 80.000 képkocka elkészítése során meghatározóak voltak a munkámban.
Kihajtható LCD
Sokáig elképzelhetetlen volt, hogy egy profi gép kihajtható hátsó kijelzőt kapjon, annak sérülékenysége miatt. A D5-öt használva így sokszor feküdtem a földön, vagy álldogáltam kevésbé stabil létrák tetején. Később sokat használtam a Camera Pro Control appot is, amivel a telefonom kijelzőjén jelenítettem meg a kereső képét. Ez főleg abban az esetben volt megoldás, ha a fényképezőgépet nem kellett kézben tartani. A kihajtható kijelző viszont nem csak gyorsítja és egyszerűsíti a munkát, de olyan feladatok megoldását is könnyedén lehetővé teszi, amik a D5-tel szinte elképzelhetetlenek voltak. Egy földre lerakott gép pozicionálása pillanatok alatt megvan, de a kosárpalánkra szereléshez sem szükséges olyan magasra mászni, mint korábban. De ezeket meg lehetett azért oldani. Találkoztam azonban két olyan szituációval is, amikor a kihajtható kijelző szinte nélkülözhetetlenné vált. Egy konferenciát fotózva pont úgy jött ki a legjobb képkivágás, ha 400mm-rel dolgoztam, nagyjából 2,5 méteres magasságból exponálva. Ha kicsit lejjebbről, pláne szemmagasságból fotóztam, a háttér nem volt megfelelő. A lefelé fordítható kijelzőnek köszönhetően minden gond nélkül a fejem fölé emelhettem a Z 9 és az AF-S 400mm f/2.8G ED VR kettősét, és a szűk látószög mellett sem volt probléma a pontos komponálás. A másik tipikus eset, amikor valamit pontosan középről kellett fotózni a szimmetria miatt. A televízió elsőbbsége miatt azonban ez a hely legtöbbször a kameráé és az operatőré. Elé beállni, beülni nem lehet, azonban a földön mellette térdelve, esetleg fekve, még pont be lehet nyújtani a statív elé a gépet. Az oldalra is dönthető kijelző pedig lehetőséget ad arra, hogy ilyenkor se exponáljunk vakon.
forrás: nikon.hu
USB töltés
Nem tűnik nagy dolognak, de számomra hatalmas előrelépés. Egyrészt nincs szükség drága adapterek vásárlására egy távoli (remote) gép hálózati táplálásához, ami már önmagában is nagy fegyvertény. Számomra azonban még fontosabb, hogy a Z 9-et használva nem kell a fényképezőgép töltőjét magammal vinnem. Amellett, hogy a D5 töltője nem egy olcsó darab, a mérete is jelentős. Korábban a biztonság kedvéért mindenhová két töltővel utaztam. Az egyiket a fedélzetre is felvihető fotós táskába tettem, a másik a feladott poggyászban követett. A töltő nyilván nélkülözhetetlen a munkához, így egy elveszett vagy eltévedt poggyásszal nem kockáztathattam. További fontos tényező, hogy az utasbiztosítások csak rendkívül korlátozott fedezetet nyújtanak a feladott poggyászban található műszaki cikkekre, ezért ezek értékét mindig minimalizálni próbálom. Azonban egy D5 töltő simán elfoglalhatja egy objektív helyét is a fotós táskájában. Ez a hely szabadult fel most, így lényegesen könnyebben férek el a Think Tank Airport International™ V3.0-ban. Hogy mivel töltöm így az akkukat? Ugyanazt a(z esetemben) Lenovo USB-C töltőt csatlakoztatom a vázhoz, amivel a laptopomat és a telefonomat is töltöm. Amiből egyébként is mindig van nálam (általában kettő), és kb. tizedannyiaba kerül, mint az MH-26a. Továbbá ha úgy hozza a sors, akkor szinte bárhol pótolható, beszerezhető (egy kompatibilis darab). És ha valaki valamiért ragaszkodna a gyári töltőhöz (amiket én egyelőre ki sem bontottam), akkor is egy lényegesen kisebb eszköznek kell csak helyet találnia.
Firmware frissítések
Már a termék bejelentésekor tudni lehetett, hogy bizonyos funkciók csak később, egy firmware frissítés után lesznek elérhetőek. De amit a Nikon ezen a területen nyújt, az minden szempontból kiemelkedő. Kevesebb mint egy év alatt két új főverzió jelent meg, és ha a pletykák igazak, a frissítések továbbra sem állnak le. A 2.0-ás és a 3.0-ás firmware-ek külön-külön is rengeteget adtak a gép képességeihez, együtt pedig lényegében egy új géppé tették a Z 9-et. Régebben már ennél kevesebb fejlesztés is egy teljesen új kamerát jelentett, gondoljunk csak a D4s-re. A Z 9 esetében a 2.0-ás firmware rengeteg új lehetőséget nyitott meg, a 3.0-ás pedig érzésem szerint az AF teljesítményét növelte egyértelműen érezhető módon. Őszintén szólva az eredeti és a 3.0-ás firmware-rel használt gépek esetében szerintem nagyobb előrelépés tapasztalható az autófókusz teljesítményében, mint a D5 és a D6 között! Mindezt pedig ingyen kapják a tulajdonosok! Igaz erről többen is úgy vélekedtek, hogy ha ennyi előrelépés érhető el csupán a szoftver cseréjével, akkor a Nikon annak idején egy félkész gépet dobott piacra, és egy félkész gépért kért el egy kisebb vagyont. Én úgy látom, hogy a Z 9 az eredeti firmware-rel is egy hatalmas mérföldkő volt, a frissítésekkel pedig csak további extrákat kapnak a fotósok. Ráadásul micsoda extrákat… Az pedig csak külön öröm, amikor olyan funkciók jelennek meg egy új firmware részeként, aminek hiányát vagy hibáját magam is jeleztem a Nikon felé.
Jelenleg a 3.10-es a legújabb firmware verzió
AF
Nem csak a Z 9 sajátja, de tükrös gépről MILC-re váltva komoly előrelépést jelent az arc- és szemkövetés, valamint, hogy szinte a teljes képkockát lefedik a használható fókuszpontok. Ehhez jön még hozzá a Z 9 kimagasló teljesítménye az élességállítás területén, ami már egyértelműen kiemeli őt a kategória gépei közül is. Számomra leginkább nagy gyújtótávolságok esetében szembetűnő a változás. Míg a D5-öt az AF-S 400mm f/2.8G ED VR-rel használva viszonylag sok olyan fotóm született, aminek az élessége nem volt tökéletes (köszönhetően többek között annak is, hogy egy rohanó játékos esetén ezt a szettet kézben tartva szinte lehetetlen az arcra, pláne a szemre állítani a fókuszt), a Z 9 esetében szignifikánsan megnőtt az élesség szempontjából hibátlan fotóim száma. Igazából szinte minden ilyen fotóm éles, ami egy jóval nagyobb válogatási lehetőséget biztosít.
A szenzor febontása
A szenzor felbontásának közel 2,2-szeresére történő növekedéséből (20,8 MP és 45,7 MP) adódóan ugyan nem csak előnyök származnak (valamivel erősebb zaj, a fotók gyors feldolgozásához szükséges erőforrásigény, a képek tárolásához szükséges adattároló mérete), de a megnövelt felbontásnak köszönhető, lényegében korlátlan szabadság a képek feldolgozás során történő vágásánál egyértelműen ellensúlyozza ezeket. Több fotóssal ellentétben én úgy gondolom, hogy a sportfotózás területén nem szükséges exponáláskor a tökéletes kompozíciót megalkotni, pláne ha emiatt esetenként kompromisszumot kellene kötnünk a gyorsaság terén. A kivágás könnyedén finomítható az utómunka során, pláne a Z 9 8,256x5,504 pixeles felbontása mellett.
Szabályozható hangerő
Ahogy a bevezetőben is írtam, imádom a mechanikus zár hangját. Vannak azonban helyzetek, amikor ez zavaró lehet. Gondoljunk csak egy színházi előadásra vagy egy forgatásra. Ezeken a területeken a több százezer forintos zajcsökkentő tokok használata volt az általános gyakorlat. Természetfotózás esetében is könnyebben maradhat észrevétlen a fotós, ha a zár hangja nem árulja el őt. De ha a sportnál maradunk, egy gyászszünet vagy épp egy érzelmekkel teli sajtótájékoztató esetén is szerencsésebb ha nem töri meg a pillanatot a zár kattogása. De az is előfordult már velem, hogy a TV-sek kértek meg, hogy tegyem a gépem kicsit távolabb a telepített mikrofontól (és az optimális pozíciótól), mert a közvetítésben is hallható mikor exponálok a távoli gépemmel. Ilyen esetekben a gép néma üzemmódja komoly előnyt jelenthet. De nekem is kimondottan előnyös, ha keresőben beállítható optikai megoldások mellett akusztikus visszajelzést is kapok. A sportban történő gyors események követése (vagy a megszokás) miatt a vizuális visszacsatolás nekem kevésbé jut el az agyamig. (Nyilván beállítható és tökéletesen észrevehető lenne a kereső teljes elsötétítése exponáláskor, de ki vetemedne ilyesmire, ha a technikának köszönhetően mindez kiküszöbölhető?) Egy-egy kimondottan hangos eseményen — ahol már nem hallható a zár emulált hangja — éreztem is már bizonytalanságot (ha nem is gyakran) azzal kapcsolatban, hogy pontosan mettől-meddig exponáltam. Ilyen szempontból még egy (negyedik) hangerőfokozatot egyébként szerencsésnek tartanék a Z 9 esetében.